Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FEBRUÁR 14. – SZENT BÁLINT – „VALENTIN NAP”

2012.12.28

 
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)


Bálint. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. Eszerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.
Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan. 7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, és így a passaui egyházmegye társpatrónusa is lett. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását célozza. Ezt a kapcsolatot a Valentin és Fall szavak hasonló hangzása is segített megteremteni.
A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez hazánkban is.
Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az 1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.




Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Erőt, egészséget!


A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ – szentje Bálint (latin Valens, jelentése „erős, egészséges”). Névünnepe gyertyaszentelő „tizenkettedén”, február 14-én volt. Volt – mondom –, mert a szigorú zsinat mint „történelmietlen” szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt „egészséges”). akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).
Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is „járták a bolondját”. A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)
A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentin und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő „valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.)

 

126fe07f.png

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.