Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Augustinus: A boldogságról

2012.12.09

Nem a boldog életre kívánkozik-e min-
den ember? Hol ismerték meg, hogy
ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol
látták, hogy ennyire szeretik?
Mindenki birtokoija a boldogságot,
ám senki sem tudja, hogyan és meny-
nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy
érzi, boldog — és ő valóban boldog.
Másvalaki a boldogság reményében, vá-
gyakozásában érzi ugyanezt — ő más-
képpen boldog, meg várakozik, és e
várakozás több boldogságot hoz szá-
mára, mint amaz embernek, ki nem is
reményli ezt a távoli, talán soha be nem
köszöntő eszményi pillanatot...
Ki a boldog valójában? Talán nem
ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-
lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a
lelkünkben. Ime a neve: boldogság. De
mit jelent e szó neked s nekem? Nem a
szó csengesében találjuk-e meg örömün-
ket? Hisz jelentése ott van az emléke-
inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-
mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-
ne közös nyelv, amelyen megkérdez-
hetnénk a világ összes emberétől, hogy
akarnak-e boldogok lenni, ők minden
habozás nélkül - hála emlékeiknek -
igennel válaszolnának...

Hallom balgaságom zümmogését,
mely tétovázni, habozni késztet. És em-
lékeimből előcsalogatok egy képet, a
boldogságét, és mondom:
— Ne hallgass a hangra, mely a föld-
re ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész-
szenek.
Magamból indult e háborgás magam
ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan
lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-
tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-
nának rólam abroncsaim. Befelé mon-
dogattam:
— Közel állok a célhoz: a boldogság-
hoz — és bilincseim kioldódtak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.